Szepsi esperesség
Ökumenikus tanévnyitó2010 szeptember 2.Szepsi

>>>
Fotók <<<
Városunkban már hagyománnyá vált, hogy a helyi alapiskola és gimnázium diákjai, tanárai, több szülő és nagyszülő kíséretében ökumenikus istentisztelet keretében kérték a Szentlélek segítségét. Az igeszolgálatot főtisztelendő Gábor Lajos református lelkipásztor, a kántori szolgálatot Boszlai András és Bányász Emőke végezte. A diákok nevében Szalay Mónika imádkozott. A város önkormányzatát Iván László, alpolgármester képviselte.
Ifi futballisták áldáskérése Bodollón
2010. augusztus 29-én a szentmise befejező részében nem mindennapi áldást kértek az egyházközség fiataljai: Ongyik János, Krisztián László, Takáč Marian, Ádám János, Balogh Marek, Motyka István, Motyka László, Ongyik Nikola, Flasko-Planes Betty. Ikrényi Imre sportvezető indítására a helyi fiatalok egy csoportja Isten áldásáért esedezett a vasárnapi szentmisében. Elmondásuk szerint korban és bölcsességben növekedve kezdik sejteni, hogy az igazi siker eléréséhez nem elég csupán a fiatalos erő. Szükséges, ha az emberi igyekezetükhöz természetfeletti erő is párosul. Mindezek tudatában érkeztek a templomba, hogy ott Isten üzenetén töprengve, Isten népe előtt kinyilvánítsák vágyukat az örök értékekre való törekvésükről. Az idősebb korosztály örömmel imádkozott értük, hogy igyekezetük ne legyen hiábavaló. S idővel megértsék, hogy sikeres életet csak az Egyház által hirdetett értékek fényében lehet élni.
Ultreya Makrancon
Már hagyománnyá vált, hogy nyár derekán, lelki találkozóra gyűlnek össze Makrancon a határ mindkét oldaláról a cursillió mozgalom tagjai. Az idén augusztus 28-án találkoztak. A nap lelki vezetője Boxi atya volt, aki elmélkedésében Szent Mónikára és Szent Ágostonra hivatkozva, türelemre és alázatosságra buzdította a jelenlevőket, hogy így könnyebben megélhessék az evangélium szerinti elkötelezettségüket az örök negyedik napon, elkerülve a sokak által immár pusztán vallásos turizmusra degradált lelki találkozókat. A jelenlevők ismét megtapasztalták a makranci egyházközség tagjainak és híveinek nagylelkűségét, szívességét és áldozatkészségét. A találkozón újból bizonyságot nyert, hogy a türelemmel és az alázattal végzett szolgálatnak határbontó és léleképítő ereje van.
2010. augusztus 23-án Szepsiben Mons. Bernard Bober kassai érsekfőpásztor ünnepélyesen felszentelte a templom az új oltárát és az új sekrestyét
Az ünnepség hála Istennek szépen sikerült. A szentmisét az érsek úr celebrálta, 23 pappal együtt. A szentmise voltaképp az érsekpásztor első ünnepélyes találkozója volt a főegyházmegye magyar anyanyelvű híveivel, akik hatékonyabb lelkipásztori ellátásának érdekében Mons. Pásztor Zoltán atya személyében ismételten kinevezte őt eddigi püspöki helynökévé gondjára bízva többek között a főegyházmegye nemzetiségi ügyeit is. A szentmise három nyelven folyt, szlovákul, magyarul és latinul. A szentmisében a hívek mindkét nyelvű éneklése mellett, a város Vox columbellae kórusa is fellépett.
Bővebben...

>>>
Fotók <<<
A 100 esztendős özv. Komjáti Margit köszöntése Bodollón
Bodollón 2010. augusztus 22-én a rokonság és az egyházközség hívei körében hálaadó szentmise keretében ünnepelte születése 100. évfordulóját özv. Komjáti Margit, aki, mint általában mindig, most is segítség nélkül jött a templomba. Őszinte bűnbánatot tartva, jó egészségnek örvendve adott hálát Istennek a kapott kegyelmekért.
Bővebben...
Szentjánosbogarak vagyunk, mint Szent Rókus a maga idejében.
2010. augusztus 8-án ünnepi szentmisét celebrált Szepsiben Bartal Károly Tamás, ny. jászóvári apát Szent Rókus hitvalló tiszteletére, aki Rómában a XIV. század elején a nagy pestis járvány idején hitbeli meggyőződésből ápolta a betegeket. 1831-ben hasonló kolerajárvány volt Szepsiben és környékén is. A hathétig tartó betegség 212 lakos halálát okozta. Az egykori lakosok ennek emlékére szent Rókus tiszteletére a város feletti domboldalon egy kápolnát állítottak fel, ahol augusztus 16. - szent Rókus ünnepe – táján a szepsiek elhunytjaikra emlékeznek, és napjaink testi - lelki betegeinek gyógyulásáért imádkoznak.
Bővebben...
|